Publikációk
Az Abádszalóki Csipkeverők Háza széles körben ismertté vált, és fehívta magára az emberek figyelmét.
A megnyitó után a következőket írták a csipkeházról:
A mai Abádszalók Tiszaabád és Tiszaszalók egyesülésével jött létre 1896-ban. Abádot, mint fontos Tiszai révhelyet Thonuzoba besenyővezér birtokaként említi Anonymus. Szalók neve pedig török eredetű, Zaluch (Szalók) személy-és nemzetségnévből alakult ki.
A vert csipke abádszalóki hagyománya
Hazánkba a Felvidék felől jelent meg majd a Erdélyben és a Balaton mellékén, ahol is 1908-ban a balatonendrédi Kájel Endre karolta fel a vertcsipkét s alapított csipkeiskolát ahol az érdeklődők elsajátíthatták a technikát és az alapmotívumokat. Az innen kikerült csipkeverők terjesztették el aztán országszerte. Ez az időszak egybe esett a népi díszítőművészet más ágainak fellendülésével. A magyar polgári ízlés befogadta a nyugati, elsősorban a brüsszeli csipke ihlette finom vert és varrott csipkéket. A század 20-as éveire a polgári lakáskultúra és a viselet részévé vált a csipke.
Az 1930-as években több alföldi városban, Kalocsán, Karcagon, Abádszalókon és Kisújszálláson a vertcsipkék készítésére a Móga és a Jezsek család csipketelepeket alapítottak. Bedolgozó telepek voltak ezek, ahol több száz asszony által készített vert csipkék kisebb elemeit a budapesti műhelyben állították össze és árusították. Móga Endre családja mellé Jezsek I. Lajos kereskedő is csatlakozott, aki szélcsipkéket készíttetett és mintákat is árult.
Abádszalókon az új stílusú vert csipke készítésére az asszonyokat a 20. század elején Móga Gyöngyi tanította be. Csak pontos munkát fogadtak el, a bedolgozók előre meghatározott bért kaptak. Az alap mintakincs általa terjedt el ezen a vidéken. Miként a népi díszítőművészet más területén, úgy a csipkénél is azt láthatjuk, hogy a helyi alkotók ízlése alakította, formálta olyanná, amilyennek ma láthatjuk. Abádszalókon a csipke stílusát ebben a korban két személy fémjelezte: Rózsa Sándorné és Vas Rozália. A ma élő alkotók közül sokan tőle tanultak.
Az abádszalóki helyi stílus országos elterjesztésében és továbbélésében elévülhetetlen érdemei vannak Tóthné Nagy Amáliának, aki a hagyományos szalóki mintákat összegyűjtve egyéni elképzelései alapján alakította ki azt a stílust, amelyet hosszú élete során művészi szintre emelt. Ifjúkorát ebben a házban töltötte. A csipkeverést Abádszalókon tanulta. Munkásságának elismeréseként 1997-ben 90 éves korában a Népművészet Mestere kitüntető cím birtokosa lett.
Az abádszalóki helyi stílus jellegzetes motívuma a futópókozás a kitöltő hálóban…
A csipkeverés felvirágzása második hullámának kezdete az 1950-es évekre tehető. Karcagon 1952-ben alapítottak Háziipari Szövetkezetet, amelyben 1957-től csipkeverő részleg alakult György Lászlóné Váradi Margit vezetésével. Hosszú éveken át vezette és határozta meg a nívós munkát az általa irányított csipkeverő részlegben. Az 1960-as években mintegy 600 fő bedolgozóval számoltak. A csipke tervező az abádszalóki Flach Mihályné Szkaliczka Julianna volt. A 70-es évektől a karcagi Háziipari csipkeverő részlegét a kunhegyesi Kalicz Imréné vette át. Később Kunhegyes, Abádszalók és Kisújszállás ide dolgozott, mintegy 25 éven keresztül. Kunhegyes térségében gömöri és losonci tájjellegű mintákat is készítettek.
Napjainkban újra reneszánszát éli a csipkeverés. Egyre-másra alakulnak a szakkörök, baráti társaságok cserélik a mintákat és örömteli, hogy ügyes kezű fiatalokat is rabul ejt a népművészetnek ez a gyönyörű ága. Olyan öröksége ez e vidéknek, ami érdemes a megőrzésre.